Magamról
1976. június 4-én láttam meg a holdvilágot. Már gyerekkoromban szerettem a fantázia birodalmában barangolni, képregények filmek segítségével. A könyvek, az olvasás szeretete is viszonylag korán felszínre tört bennem. Szeretek egy mű (legyen az zene, írás, vagy mozgókép) létrejöttébe, technikai részleteibe is belepillantani. Mániákusan falom a „hogy készült” cikkeket, dokumentumfilmeket. Mintha ennyi még nem lenne elég függőség, elobb utóbb mindenben ki is akartam próbálni magam. Fogtam már gitárt, tekergettem kamerát életemben, és csak idő kérdése volt, hogy a tollal is megpróbálkozzam.
Tizennyolc lehettem, mikor az első novellám (ma már csak mosolygok rajta) megjelent a Solaria netes oldalain, mégis éreztem, hogy ez az, amivel a későbbiekben még foglalkozni szeretnék. Sok novellának kellett megszületnie, mire az Újgalaxis hasábjain viszontláthattam a magam kreálta A horizonton túl címu szösszenetet. Az Időkatasztrófá-ban egy időgép okozta világösszeomlásról írtam, és még ugyanebben az antológiában tiszteletemet tehettem H.G. Wells elott a Mr. Wells különös dolgai-val, szintén az Újgalaxis oldalain.
Időközben elvégeztem a Magyar Író Akadémia szépíró kurzusát, hogy képességeimet tovább fejlesszem. Két további novellám jelent meg a Hihetetlen magazinban az Elhagyatva és az Egy isten gyermekei. Mindkettő novellapályázat különdíjasa lett.
Ezek után már elég bátorságot éreztem magamban, hogy nagyobb fába vágjam a libatollat. A scifitől kicsit eltávolodva egy rémtörténetet akartam alkotni, méghozzá nagyobb terjedelemben, ha lehetséges, önálló kötet formájában. Persze nem olcsó vérengzéssel szerettem volna megtölteni az oldalakat, hanem a saját életemben tapasztalt nehézségekkel, amit az utóbbi években elszenvedtem. A cél az volt, hogy kiírjam magamból a vidékről városba költözésem alkalmából felgyülemlett mérget. Majd egy évnyi munka után meg is született a Veszett lelkek városa, és ezzel régi álmom vált valóra. Köszönet érte az Agenda kiadónak.
|
Navigáció
